Szolgáltatásaink
Generálkivitelezés - Lakásfelújítás
Komplex szolgáltatást nyújtunk
Sokan nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy milyen összetett folyamat egy lakásfelújítás. A rengeteg idő és energia mellett, nem kevés anyagi ráfordítást igényel. Szolgáltatásunk célja, hogy ezen összetevőket minimalizáljuk, és a felújítással járó terheket levegyük a megbízóink válláról.
Szakértő csapatunknak köszönhetően nálunk egy kézben összpontosulnak a folyamatok és az ügyfélnek nem kell egyesével szakembereket keresnie az különböző munkafolyamatokra.

Jogi tanácsadás
Azok az ügyfeleink, akik még ingatlan adás-vétel előtt állnak, nekik jogi szolgáltatást biztosítunk, hogy szakszerű tájékoztatást kapjanak életük egyik legnagyobb projektje előtt és ne tévedjenek el a jogi útvesztőkben. Akik pedig üzleti céllal vásárolnak lakást, őket is hasznos tanácsokkal látja el cégünk jogi képviselője.

Műszaki tervezés
Annak érdekében, hogy a leghatékonyabb módon történjen a kivitelezés, megrendelőinkkel közösen készítünk egy „akciótervet”. Az ügyfél elképzelései alapján célokat fogalmazunk meg, ezután pedig összeállítjuk a projekt költségvetését.

Bontás
Mielőtt elkezdjük szépíteni a lakásodat, a munkát rombolással indítjuk. A bontás szerves része a felújításnak, de sokan kizárólag fizikai munkaként tekintenek rá. Ez azonban nem teljesen így van. A bontás előtt sok esetben a villanyvezetékek, víz- és fűtés csövek még terhelés alatt vannak. Ezért egy nem megfelelően elkezdett bontási folyamat nagy anyagi károkat okozhat. Ezért a bontást is egy alapos tervezés előzi meg.

Nyílászáró csere
Annak érdekében, hogy minimalizáljuk a fűtésszámlád végösszegét, fontos a megfelelő nyílászárók beépítése. A tökéletes ablak kiválasztásához előzetes konzultáció szükséges, hiszen a modern ablakoknak számos funkciója létezik, ami sokak számára ismeretlen. A beépítés után mindig drágább pótolni egy esetleges hiányt, mint elsőre jót alkotni. Az ügyfelek többsége nem szakember ezen a területen, így célunk a meglévő és látens igények kielégítése.

Villanyszerelés
Minden munkafázis közül a villanyszerelés igényli a legnagyobb odafigyelést, hiszen a nem megfelelően kialakított elektromos hálózat nem csak az otthonunkat, hanem a testi épségünket is veszélyezteti. Ma Magyarországon minden 3. lakástűz az elektromos hálózat elöregedésére vezethető vissza. Sok ingatlanban még mindig alumínium vezetékek vannak, amik az újonnan beszerelt háztartási gépek ellátására alkalmatlanok. Viszont egy lakásfelújításnál legtöbbször nem elegendő csupán a villanyvezetékek cseréje, hiszen sokszor a fő elosztó hálózat sem bírja el terhelést. Ennek érdekében a tervezés során felmérjük az ügyfél igényeit és a hálózati rendszer kapacitását. Sok esetben szükséges lesz a hálózat bővítése, de ebben is állunk ügyfeleink rendelkezésére.

Víz-gáz-fűtés szerelés
- Vízvezeték szerelés: A vízvezetékek a fal mögött futnak, de egy felújítás során érdemes fontolóra venni a szaniterek mellett a falban futó csövek komplett cseréjét is. Egy sérült, csöpögő cső nem egyből okoz látható károkat, de a későbbiekben már elkerülhetetlen lesz az ismételt rombolás, nem beszélve a feleslegesen elfolyt víz miatt felmerülő többlet költségekről.
- Gáz-fűtés szerelés: Míg a vízvezetékek sérülései csak anyagi károkat tudnak okozni, addig a gáz- és fűtéscsövek kicserélésének elmulasztásával az életünket kockáztatjuk! Hiszen egy elöregedett fűtésrendszer meghibásodása könnyen gázrobbanáshoz vezethet.

Kőműves munka
A korábbiakban említett fázisok mind rombolással jártak, így ezt követően – hogy végre elkezdődhessen az alkotás – elengedhetetlen a kőműves munka. Szakembereink vállalják új falak építését, az új vezeték rendszereknek kialakított hornyolások korrekcióját, az ablakok beépítése során sérült falak helyreállítását és a megfelelő fogadó felületet kialakítását annak érdekében, hogy elkezdődhessen a burkolás.

Burkolás
- Melegburkolás: lamináltpadló, vinyl padló, parketta lerakása és felületkezelése
- Hidegburkolás: Csempe, járólap, falburkolatok
Ha szeretnéd otthonodat lakberendezőnk segítségével megtervezni, akkor a burkolást megelőzően munkatársunk egyeztet veled az elképzeléseidről. Fontos átgondolni, hogy hova milyen burkolat kerül, hiszen ezek a felületek meghatározó részei az összképnek.

Szárazépítés
Más néven giszkarton szerelés. A gipszkartont igény szerint használhatjuk díszítésre és takarásra egyaránt. A szárazépítéssel sok pénzt tud megtakarítani a megrendelő, ezért mi is gyakran szoktuk javasolni ott, ahol erre lehetőség van.
Előszeretettel alkalmazzuk:
- előfalként: olyan helyeken, ahol a falban nagy az egyenletlenség és takarás szükséges
- válaszfalként: terek elválasztására
- állmennyezetként: így elkerülhető a mennyezeti hornyolás és extra szigetelést biztosít
- díszítő elemként: boltíveknél, polcrendszereknél

Festés, mázolás
A színek nagy hatással vannak a lelki állapotunkra, ezért mindig olyan színeket javaslunk, amik összhangban lesznek az ügyfél igényeivel, a burkolatokkal és a bútorzattal.

Klíma szerelés
A klíma szerelés megvalósítása 3 fázisban történik:
- Tervezés: Meghatározzuk, hogy milyen célra és hogy hova telepítsük a légkondicionálót annak érdekében, hogy funkcióját (hűtés vagy fűtés) a legmagasabb hatásfokkal lássa el.
- Kiépítés: A villanyvezeték szerelésével párhuzamosan a klíma rendszer kiépítése is megtörténik.
- Telepítés: A festés után telepítjük a klímát.

Lakberendezés
Belsőépítészünk segítségével együtt megtervezzük, hogy hogyan varázsoljunk a lakásodból otthont!